Infó

insta_terkep-2A Gönci Barack Vigasság helyszíne a BESTILLO Pálinkaház.

Utazás autóval

Budapestről

Az M3-as autópályán keleti irányba haladva a 151-es számú kijáratnál Miskolc felé szükséges letérni. Innen Felsőzsolcán keresztül vezet az út Szikszó és Encs érintésével a 3-as úton. Jobbra Encsen keresztül Gibárt – Abaújkér útvonalon, majd balra Vizsoly/Gönc felé kb. 4 kilométerre található a boldogkőváraljai bekötőút. Már messziről jól látható az ülő oroszlánt formázó, impozáns vár. Az utazás hossza: 226 km, kb. 2,5 óra.

Nyíregyházáról:

Tokaj felé haladva két választásod van: vagy Tállya irányában Abaújszántón átautózva közelíted meg Boldogkőváralját, vagy a kalandosabb erdőbényei szakaszt választod. Ezen az úton jobbnál jobb pincészetek mellett fogsz elhaladni – érdemes informálódni és egy jó pincénél megállni bort vásárolni. Ha van sofőröd, ez az út izgalmas – de hosszú lesz. Az út hossza: 75-80 km, alapvetően másfél óra alatt kényelmesen megtehető.

Parkolás:

Ingyenesen, a BESTILLO melletti kijelölt parkolóban.

 

Utazás vonattal

Budapestről a Keleti Pályaudvarról indulnak vonatok reggel 6 órától félórás-órás különbséggel közlekednek Füzesabony – Forró/Encs irányába, vagy Miskolc – Hidasnémeti – Boldogkőváralja vonalon. Átszállással a menetidő kb. 3-3,5 óra. Encset buszjárat köti össze Boldogkőváraljával, onnan az út hossza 15 km.

 

Időjárás

Tudjátok, nincs rossz idő, csak rosszul megválasztott öltözék! Erről a világhírű Glastonbury Fesztivál látogatói tudnának mesélni… A Gönci Barack Vigasság szabadtéri rendezvény. A várható időjárásról a www.koponyeg.hu oldalon tudsz hiteles információt szerezni. Ennek megfelelően készülj. Öltözz lazán, kényelmes ruhába és ne ijedj meg egy kis nyári záportól vagy feltámadó széltől. Ilyen egyszer van egy évben, ha kihagyod, várhatsz a következőig 12 hónapot. A BESTILLO udvarán találhatsz árnyas padokat, asztalokat, szalmabálákat – de hozhatsz magaddal piknikplédet is.

Fogyatékkal élő vendégek

Szeretnénk, ha a Gönci Barack Vigasságot mindenki megkülönböztetés nélkül és egyformán tudná élvezni. A rendezvény részben akadálymentesített, segítséggel bejárható, de a zöld területek eső esetén nehézséget jelenthetnek a kerekes székkel közlekedők számára. Mozgássérült mosdónk és parkolóhelyünk van.

Biztonság

A rendezvény békés, biztonságos és gyermekbarát. Különleges elővigyázatosságra nincs szükség.

Higiénia

Tiszta, kulturált mosdók.